Ezt is megköszönhetjük a hazánknak.



Egy kisboltban dolgozom eladóként, és a 12 év alatt, amióta itt vagyok, soha nem találkoztam még azzal, hogy valaki hamis pénzzel akart nálam fizetni. Na kezdjük az elején, bejött egy elég rossz arcú fiatal srác, vett 1 kg kenyeret, és egy tejet, aztán átnyujtotta nekem ezt a kétezrest..  Közöltem vele, hogy most nagyon nagy bajban van! A srác nem tudta miről beszélek, és nagyon megrémült, láttam az arcán. Van a boltban egy központi zár, amit a kassza alatti gombbal vezéreltem. Bezártam, hívtam a rendőrséget, és nem tudott a srác kimenni. Nyugodt maradt, és közölte velem, hogy, reméli tisztában vagyok azzal, hogy engem fognak elvinni a Rendőrök. Én nagyképűen néztem rá, és lenéztem a kis csalót, sosem sejtettem vonla, hogy igaza lesz.. 

 

 

A Rendőrök megérkeztek, és beengdtem őket, igazoltatták a srácot, megvizsgálták a pénzt, majd 15 perc tanácskozás után közölték, hogy a pénz eredeti, egy mileniumi kiadás, és a srác jó nagy balek, hogy ezzel akart fizetni, mivel 15 ezer forintot is megér az a kétezres címlet, de be fognak kísérni engem az őrsre. Megkérdeztem csodálkozva, hogy miért engem?? AZt mondták, hogy azért amiért megsértettem a srác jogait, és a személyi szabadságában korlátoztam őt, amelyhez alkotmányos joga van. Bevittek, nem történt semmi, rabosítottak,ujjlenymat vétel stb.. Feljelentést tett a Rendőrség ellenem, azóta lefolytatta a bíróság az első tárgyalást, és 80 ezer forintos perköltségeket meg kellett térítenem, 2 évre próbára bocsájtottak.. Ez MAGYARORSZÁG!

 

Forrás:

http://bekezdes.org/ezzel-a-ketezressel-akartak-ma-fizetni-nalam-rogton-kihivtam-a-rendorseget-es-engem-vettek-orizetbe-ezert-86835

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!