Minden fontos információt megtalálsz hónapokra lebontva.



2017 a felkészülés éve volt, hiszen 2018-ban nagy szükség lesz az energiáidra, és azok a dolgok, amelyeket még a tavaly kezdtél el, idén be fognak érni. 2018-ban rájössz arra, hogy nem minden vágy, álom megfelelő a számodra, tehát az amit elképzelsz, a valóságban teljesen másként fog működni.

Raziel arkangyal arra figyelmeztet, hogy semmi sem az, aminek látszik, így mindig törekedj arra, hogy más szempontból is megvizsgáld a dolgokat. Uriel arkangyal arra ösztönöz, hogy keresd fel a lelked mélységét, és ismerd meg önmagad, az igazi énedet. Mihály arkangyal is a segítségedre siet, ha bajba kerülsz.

 

2018-at a pillangó évének is tekintheted, mert ez az az év, amikor belső átalakulás fog végbemenni benned, ahogyan a bábból is csodaszép lepke születik.

Most következzenek a hónapok, és az azokra vonatkozó angyali üzenetek!

Január

Januárban 11:11-es alapú vibrációs energiákra számíthatsz. Január 2-án Telihold alakult ki, ami arra késztet, hogy többé ne halasztgasd a teendőidet, hanem idejében intézz el mindent, hogy ne gyűljenek fel a dolgok. Fontos az is, hogy a megfelelő pillanatban cselekedj, mert minél hatékonyabban intézed a dolgaidat, annál elégedettebb és nyugodtabb életed lesz.

Mihály arkangyal arra biztat, hogy szabadulj meg a félelmeidtől, a korlátaidtól, és januárban szívj magadba minél több pozitív energiát, mert ha ezt nem teszed, akkor félő, hogy a negatív erők fognak megtalálni. Uriel arkangyal jelenlétét egész évben érezni fogod, és felhívja a figyelmedet, hogy kiben bízhatsz, és kiben nem, így figyelj az emberek megnyilvánulásaira, mert azok sokat elárulhatnak a szándékaikról.

Február

Februárban beindul az energiaáramlás az életedben, ami nagyon jól fog jönni.Számos érzelmet fogsz átélni ebben a hónapban, és emellett segítőkész emberekkel fogsz megismerkedni. 2018-at a 2-es szám vibrációja fogja meghatározni, ami az emberi kapcsolatokra is hatással lesz, mégpedig úgy, hogy a számodra fontos emberekkel őszintének kell lenned. Ebben a hónapban felerősödnek a tisztánlátó képességeid, így az Univerzum titkos üzeneteit könnyebben meg tudod majd fejteni, ami nagy elégedettséggel tölt majd el. Mihály arkangyal arra sarkall, hogy februárban jó, ha megtanulod az adni és kapni csodálatos érzését, mivel ez a hónap az érzelmekről, a szív és lélek hangjáról fog szólni. Ebben a hónapban viszont arra is rájössz, hogy bizony sebezhető vagy, de ne aggódj, mert lesznek emberek, akik segítenek majd neked.

Március

Márciusban meg kell tanulnod türelmesnek lenni, és kell hagynod, hogy a dolgok maguktól működjenek, haladjanak. Ebben a hónapban jól teszed, ha hosszútávú terveket készítesz, mert ez segít, hogy végül a vágyaid valósággá váljanak. A türelem megtanulása komoly kihívást jelent számodra, és amellett, hogy türelmesebbnek kell lenned magaddal szemben, másokkal is ugyanúgy kell viselkedned, mert ezzel sokat javítasz az élethelyzeteden és a közérzeteden. Márciusban előfordulhat, hogy bizonyos családtagjaidnak segítségre lesz szüksége, de nem tudod, hogy miként segíthetsz nekik. Az első lépést nagyon nehéz lesz megtenni, de Mihály arkangyal szerint vállalni kell az elköteleződést, a felelősséget. Törekedj arra, hogy márciusban minél jobban megismerd magad.

Április

Áprilisban is számos energia fog érkezni, amely feltölti a testet és lelket, és aminek köszönhetően megkezdődhet a szellemi és spirituális átalakulás, amiről 2018 is szólni fog. A gyerekkori emlékeid fognak a hatalmukba keríteni ebben a hónapban, így érdemes a benned lévő gyerekkel is foglalkozni, szeretni őt, begyógyítani a sebeit. Többet kell foglalkoznod a saját, vagy mások gyerekeivel is, mert ezáltal megtisztítod a lelked a különböző szennyeződésektől. Ebben nyújt támogatást Mihály arkangyal. Április arra is jó időszak lesz, hogy helyrehozd a szüleiddel való kapcsolatodat, és tisztázd a félreértéseket. Ha sikerül, ez plusz energiákat ad majd neked, és nagyobb lesz benned a szeretet és az együttérzés ereje.

Május

Májusban megkéshetsz bizonyos dolgokkal, sőt, olykor minden a feje tetejére állhat, ezért figyelmesebbnek kell lenned, főként ami a környezetedben történik. Tarts ki az eredeti célod mellett, ezt tanácsolja Mihály Arkangyal is, mert minden változás csak egy teszt, ami során próbára tesz téged az Univerzum, hogy képes vagy-e megállni a helyedet, és kitartani a vágyaid mellett. Arra is rájössz, hogy kik azok az emberek, akik őszinték, és akikre számíthatsz. Kihívásokkal is szembe kell nézned ebben a hónapban, de a szeretet energiái melletted lesznek és mindenben segítenek majd.

 

Június

Júniusban meg fogod tanulni tisztelni magadat. Meg kell határoznod a vágyaidat, az értékeidet, az elveidet, a hitedet, hogy mit akarsz megvalósítani az életedben. Rá kell jönnöd arra is, hogy nem kell minden csatát, harcot megnyerned, hanem jobb, ha tartalékolod az energiáidat, mert később jól fognak jönni. Mihály arkangyal azt mondja:“Mindened meg van ahhoz, hogy sikert érj el”. Júniusban másként kell viszonyulnod bizonyos dolgokhoz, meg kell tanulnod nemet mondani, és meg kell szabadulnod a félelmeidtől is, mert másképp nem tudsz változást eszközölni.

Július

Júliusban jó hírek érkeznek majd. Tele leszel energiával, így beiratkozhatsz egy tanfolyamra, vagy indíthatsz egy magánvállalkozást, netán esetleg találhatsz egy jobb munkahelyet. Sok tapasztalatot szerezhetsz, és sokat is tanulhatsz ebben a hónapban. Az információ hatalom, így azokat az infókat szerezd meg, sajátítsd el, amelyek hasznosak számodra. Mihály arkangyal cselekvésre ösztönöz, így tedd azt, ami a legjobb neked, ami örömet és elégedettséget okoz, mert azért jöttél erre a bolygóra, hogy beteljesítsd a célodat. Légy hiteles, őszinte magaddal szemben, így tudni fogod, hogy mi a dolgot. Ez a hónap lelkileg gazdag lesz, ezért használj ki minden lehetőséget.

Augusztus

Augusztusban sok pozitív energiaáramlásra számíthatsz, ami jót tesz az érzelmi és spirituális életednek. Ebben a hónapban törekedj arra, hogy megtaláld önmagad, a vágyaidat, amelyek meghatározzák az életcélodat is. Késztetést érzel arra, hogy segíts a közösségnek, ahol élsz, hogy jobbá tedd az életet a környezetedben. Ezért érdemes önkéntes munkát vállalnod, idős embereknek segítened, vagy gyűjts adományokat a gyerekkórháznak.

Ami a saját anyagi helyzetedet illeti, légy elővigyázatos, ne költekezz túl sokat.Mihály arkangyal azt tanácsolja, hogy gyűjts erőt, bátorságot, mert ezekre nagy szükséged lesz, ha változtatni szeretnél az életeden

Szeptember

Szeptemberben az energiaszinted bámulatosan magas lesz. Nagyon kreatívvá válsz, elégedett leszel, és hálás, ami csodálatos. Ebben a hónapban oszd meg minél több emberrel a tapasztalataidat, így szervezz bulikat, összejöveteleket. Ebben a hónapban meg kell tanulnod csapatban dolgozni mert így hatásosabban tudod a feladataidat elvégezni.

Mihály arkangyal arra ösztönöz, hogy legyél boldog most, ne holnap, hanem ebben a pillanatban, és ebben a hónapban koncentrálj arra, hogy észrevedd a szépségeket, hogy átéld azokat a pillanatokat, amelyek a lelkedben örömet okoznak.

Október

Októberben pénzügyi kihívásokra számíthatsz, és megtörténhet, hogy segítséget kell kérned, vagy nemet kell mondanod valamire. A munkahelyeden is feszültségek törhetnek ki, megváltozhatnak a jogszabályok, amelyek felboríthatják a munkahelyi viszonyokat. Azonban Mihály arkangyal megnyugtat, hogy a jó úton haladsz, csak egy önbizalomra és bátorságra lesz szükséged. Októberben figyelj oda az egészségedre, az étkezésedre, kerüld a negatív embereket, és találd meg a szívednek, lelkednek kedves dolgokat, embereket.

November

Novemberben komolyan dolgoznod kell, ha sikert szeretnél elérni. Ismerned kell önmagadat, hogy mit tehetsz meg, és mit nem, és pénzügyi kihívásokra, kellemetlenségekre is számítanod kell, ezért jó, ha eladsz valamit, vagy befektetsz. Ez egy teszt időszak lesz, hogy mennyire vagy ügyes, kreatív, kitartó. Ne ess bele abba a csapdába, hogy semmi sem sikerülhet, ezzel szemben tanulj meg kitartó lenni és keményen küzdeni a céljaidért. Mihály arkangyal azt mondja, hogy bízz magadban, mert te vagy a sorsod kovácsa, nem más.

December

Decemberben egy intenzív évzárás következik, lezárul egy ciklus, számadást készítesz, visszatekintesz a sikerekre, kudarcokra, de arra különösen figyelj, hogy egész évben mindennel rendelkeztél, ami boldogságot okozhatott a számodra, ezért légy hálás. Ez energiával tölt fel, ezért csakis a pozitív energiákkal szabad foglalkoznod, mert azért kaptál életet, hogy boldog és örömteli légy, na és hogy beteljesítsd az álmaidat. Sok sikert!

Forrás:

http://filantropikum.com/az-angyalok-uzenete-2018-ban-olvasd-el-hogy-mire-kell-figyelned-minden-honapban/

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!