Ennek mindenki örülni fog az biztos...



A nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium novemberben, az Erzsébet-utalvány decemberben érkezik a nyugdíjasokhoz. Novemberben átlagosan 24 ezer, az év utolsó hónapjában további 10 ezer forinttal több pénzből gazdálkodhatnak tehát karácsony előtt az idősek.

Átlagosan 24 ezer forinttal magasabb összegre számíthatnak az idősek novemberben a nyugdíjkorrekciónak és a nyugdíjprémiumnak köszönhetően.

Érkezik a nyugdíjkorrekció

A 2,7 millió nyugdíjas és egyéb ellátott megkapja a januári 1,6 százalékos nyugdíjemelés 0,8 százalékos kiigazítását. Erre azért kerül sor, mert a 2017. évi infláció első nyolc havi tényleges mértéke a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2,4 százalékos volt. Farkas András nyugdíjszakértő a csalad.hu-nak elmondta: a nyugdíjak reálértéke 2010-2014 között a valódi mértéke fölé becsült inflációt követő emelések miatt több, mint 8 százalékkal nőtt, ami felért egy 13. havi nyugdíj kifizetésével. A nyugdíjguru.hu oldalt is működtető szakember hozzátette: a tavalyi és tavalyelőtti emelés még meghaladta a tényleges inflációt, de az idei 1,6 százalékos - növelés már nem ellensúlyozta az infláció pénzrontó hatását. Emiatt jár novemberben a korrekció, aminek mind a 12 hónapra járó összegét egyben kapják meg az idősek Ez beépül az ellátásba, vagyis jövő januárban a korrekciós százalék egytizenketted részével nő a nyugdíj, ez lesz a jövő évi rendszeres nyugdíjemelés alapja, amelynek mértéke egyébként 3 százalék.

Idén először prémium jár az időseknek

A pótlólagos emelés mellett nyugdíjprémiumot is fizet novemberben az állam – sorolta Farkas András. A nyugdíjtörvény szerint, ha a bruttó hazai termék növekedésének várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, és az államháztartás idei egyenlegcélja várhatóan teljesül, akkor novemberben nyugdíjprémiumot kell fizetni annak, aki az előző év – ebben az esetben 2016 - legalább egy napján, valamint az adott év novemberében nyugellátásban részesül, és a nyugdíjkorhatárát a megelőző évben betöltötte. A jogosulti kör a kormány döntése alapján bővült, így a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is jogosultak lesznek. Tehát az a nyugdíjas is biztosan részesül nyugdíjprémiumban, aki tavaly még nem töltötte be a nyugdíjkorhatárát: ide tartoznak a nők40 program kedvezményezettjei. De a politikai rehabilitáltak, a fogyatékossággal élők és a megváltozott munkaképességűek is részesei a kedvezménynek. A nyugdíjprémium összege két szám szorzata: a bruttó hazai termék növekedése 2017-ben várható mértékének 3,5-el csökkentett összegét, de legfeljebb 4-et kell összeszorozni a nyugellátás 2017. november havi összegének 25 százalékával, de legfeljebb 20 ezer forinttal.Ez a pénz nem épül be a nyugdíj összegébe, tehát a 2018. januári kötelező nyugdíjemeléskor nem számít majd bele az emelés alapjául szolgáló nyugdíjösszegbe.

A szakember azt is jelezte, hogy nem kap nyugdíjprémiumot, akinek ellátásának folyósítása szünetel, ilyen például a nyugdíjasként a közszférában közalkalmazotti vagy hasonló közszolgálati jogviszonyban dolgozó személy. Az özvegyi nyugdíjasok közül nem részesül prémiumban az ideiglenes özvegyi nyugdíjas. Mindezek mellett a nyugdíjasok decemberben ismét számíthatnak Erzsébet-utalványra is.

Novemberben több, mint 20 ezer forint plusz pénz jár

Egy 80 ezer forintos nyugdíj esetén novemberben korrekciós emelésként jár 12x640=7680 forint, emellett jön a 12 ezer forint nyugdíjprémium is, vagyis összesen 19.760 forintot kaphat kézhez a nyugdíjas – számolta ki a pluszpénz összegét egy konkrét példa esetében a szakértő. Farkas András hozzátette: a 124 ezer forint átlagnyugdíj esetén 12x992=11.904 forint korrekciós emelés, valamint 12 ezer forint nyugdíjprémium várható, vagyis összesen 23.904 forint a pluszpénz összege. Mindemellé érkezik decemberben a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány.

Örülnek az idősek, de van javaslatuk

Minden kis pénznek örülünk, de lehet még finomítani az elosztási rendszeren - mondta el a csalad.hu-nak az Idősügyi Tanács egyik tagja. Marczin Jenőné, a Bajcsai Nyugdíjasklub vezetője a nyugdíjemeléssel kapcsolatban rámutatott: akinek magasabb az ellátása, egyetért a százalékarányos növekedéssel, a kisnyugdíjasok viszont azt szeretnék, hogy ők nagyobb arányban részesüljenek az emelésből. Mint mondja, lakóhelyén, Nagykanizsa környékén sokan úgy gondolják, hogy aki aktív évei alatt többet keresett, többet is tudott félrerakni magának. A magasabb fizetés viszont nem jelenti azt, hogy ezek az emberek többet dolgoztak, mint azok, akiknek alacsony volt a bérük. Mint fogalmazott: a kisnyugdíjasok legalább idős korukra szeretnének felzárkózni. Az Erzsébet utalványról és nyugdíjprémiumról is azt mondta: minden kis pénz jól jön az időseknek.

Balogh István, a Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetének elnökségi tagja is hasonlóan vélekedett. Ő is úgy gondolja, az idősek minden plusz pénznek örülnek, de az emelésnél szintén a fix összeget és nem a százalékos számítást tartaná jónak. Úgy fogalmazott: túl nagy az olló, ezért óriási az emelések közötti különbség a kisnyugdíjasok és a magas ellátásban részesülők között. Hozzátette: a kormánnyal arról is tárgyalnak, hogy a nyugdíjas kosarat újra vezesse be, így 6-7 tized százalékkal lehetne magasabb az emelés mértéke. Ez sok olyan idős emberen segítene, akinek 100 ezer forint alatt van az ellátása. A nyugdíjprémiumot üdvözölte, és az Erzsébet utalványt is pozitív döntésnek tartja.

Forrás:

http://netujsag.net/hatalmas-oromhir-a-nyugdijasoknak-tobb-mint-30-ezer-forint-plusz-karacsony-elott-75395

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!