Igen csak nagy boldogság érte őt.



Zalatnay Sarolta lány már jó ideje Angliában él, de a hétvégén hazarepült, hogy meglepje anyját a születésnapján. Cini elárulta, hogy ilyen szép élményben még sosem volt része.

Cini lánya Angliában próbál szerencsét. Másfél éve él a ködös Albionban, így már régóta nem tudtak személyesen találkozni. A hétvégén azonban Niki hazarepült anyja születésnapjára, amivel hatalmas örömet okozott Cininek.

'Nixi vasárnap reggel repült vissza, és persze, fájt a szívem, amikor elköszöntünk egymástól, de ezt feledteti az a sok öröm, amit szerzett' - mondta Cini. Bár eredetileg úgy tervezték, a karácsonyt mégsem töltik együtt, de ezek a napok kárpótolták őket. 'Anya nagyon megértő volt, főleg, amikor elmondtam neki, hogy csak vele leszek.

Egyetlen magyarországi ismerősömnek sem mondtam el, hogy hazajövök,

és bevallom, ez most így volt tökéletes. Még arra is volt időnk, hogy együtt elmenjünk a karácsonyi vásárra a bazilikához. A nyár elején voltam legutóbb Magyarországon, és bár sokat telefonálunk, ez már nekem is hosszú volt.

Meg is könnyeztem, amikor először megöleltük egymást' 

- mesélte Niki a Blikknek. Cini születésnapját szombaton ünnepelték, ugyan az énekesnő csak pár órát aludt egy pénteki fellépése miatt, így is nagyszerű élményben volt része. 'Szombat hajnalban értem haza, de rég keltem fel ilyen boldogan pár óra alvás után. Nagy volt nálunk a sürgés-forgás, és imádtam minden pillanatát. A születésnapi bulim olyan szépre sikerült, amilyennek álmomban sem gondoltam' - árulta el Zalatnay.

Forrás:

http://www.life.hu/sztarok/20171218-zalatnay-cini-lanya-meglepte-anyjat-szuletesnapjan.html 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!