Hogyan képes ilyet tenni egy az anya nem lehet sehogy sem megérteni...



Héthónapos kislányát halálra rázta egy magyar anya, aki gyakran ivott alkoholt és szedett nyugtatókat. Idegesítette a gyermek sírása, ezért végzett vele.

A héthónapos kislány sírt, ez idegesítette az anyát, aki ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség minősített emberölés miatt nyújtott be vádiratot. 2016 nyarán egy Sopronhoz közeli településen, Fertőendréden bántalmazta halálosan a kislányt. Az akkor 28 éves nő évekig Svájcban élt, 2008-ban született első gyermekét nem is ő, hanem a testvére gondozta. A második gyermek születése után költözött vissza Magyarországra, de nem volt hol élnie.

Mivel az egzisztenciája nem volt biztosított, egy frissen megismert férfihoz költözött gyermekével együtt. Gyakran ivott, nyugtatókat és antidepresszánsokat is szedett az anya, aki a gyógyszereket egy ismerősétől szerezte be. A szörnyűség elkövetésének napján, 2016. október 8-án az antidepresszáns napi ajánlott adagjának a nyolcszorosát vette be. A halálos bántalmazás napján a kislány sírdogált, amit az anya nem bírt elviselni.

A vádlott legalább háromszor megütötte a gyermek fejét, majd nagy erővel hosszan rázta, amitől a baba szinte azonnal meghalt.

Az anya ezután letette a gyermek testét a földre, rendet rakott a szobában, így talált rá a nő élettársa. Azonnal segítséget hívott, de már késő volt. A kisbaba halálának oka kiterjedt agyzúzódás volt. Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja. A bűncselekmény 10 évtől 20 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő - tájékoztatta a kisalfold.hu-t dr. Takács Péter főügyész.

Forrás:

http://www.life.hu/news/20171031-hethonapos-kislanyat-razta-halalra-fertoendreden-egy-anya.html 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!