Emeljük kalapunkat.



Bogdán Lászlóról, Cserdi közkedvelt polgármesteréről már sokszor beszámoltunk mi is, hisz szinte egy emberként áll ki az elesettek mellett, nem csak a közösségében, hanem azon túl is példamutató amiket tesz.

Legújabb hatalmas felajánlása a szegény emberek felé, azonban talán túl megy minden eddigi tettén. Bogdán urat a Bors kereste meg és nyilatkozatát módosítás nélkül onnan közöljük: 

 

'Sokan kérdezték tőlem, hogy miért. Miért segítek az elesetteken és rászorulókon? Az én kérdésem inkább az, hogy mások miért nem? (tisztelet a kivételnek) Úgy gondolom ezek nem szorulnak különösebb magyarázatra. Segítek, mert tudok. Segítek mert akarok. Közeleg a karácsony és nekem ez az ajándékom az igazán rászoruló emberek felé. Főleg a nagyon szegény és gyermeket nevelő családokat részesítettem előnyben.

 

Természetesen a pénzem nekem is véges, ezért kiválasztottunk és felajánlottam 20 megalapozottan rászoruló családnak, hogy még karácsony előtt jelentősebb anyagi segítséget kapnak alapítványomtól. A pontos összeget most nem nevezném meg, de ennyi pénzből remélem a megélhetést és a gyermekek gondtalan taníttatását és nevelését hónapokig biztosítani tudják a szüleik.' - nyilatkozta Bogdán László

 

- Le a kalappal előtte! Még több ilyen emberre lenne szükség kis hazánkban! Ha Ön is így gondolja, kérjük ossza meg ezt az igazán páratlan és emberi gesztust, tudjanak róla minél többen, milyen ember is Ő!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!