Eléggé kiakasztotta a kommentelőket.



'Gyerekek a strandon 1920, gyerekek fagyival napjainkban, a lányom és a nagyfiam tegnap. Tedd a kezed a szívedre! Valamit jól csinálok. Az Update a normális szénhidrát terhelés, nem amit ma kapnak. Ennyi. Norbi' - bejegyzéssel tette fel a cikkünkben alább látható fotókat Schobert Norbi a Facebookra. A poszt pár óra alatt rengeteg hozzászólást generált, és máris terjed a közösségi oldal egyéb csoportjaiban is. A követők véleménye megoszlik, van, aki egyetért Norbival, mások pedig hatalmasat csalódtak benne vagy éppen az életmódját kritizálják. 

Bár Schobert Norbi maga is tudja, hogy megosztó személyiség, ezt egyáltalán nem bánja, sőt... Időnként egy-egy poszttal még rá is erősít erre, és arra sem rest, hogy válaszoljon a kommentelőknek. Nos, most van mire, mert az alábbi bejegyzésénél kap hideget-meleget a követőitől. 

 

A legtöbben azon akadtak ki, hogy közzé tette a két duci kislány fényképét is - és hozzájuk hasonlította a gyerekei, Lara és Norbika alakját -, mások azt róják fel neki, hogy a gyerekeket nem szabadna diétára fogni, hiszen a kamaszkor úgyis együtt jár a hiúsággal, és az abból következő fogyással is. 

A kommentekből most nem idézünk, hiszen a poszt alatt elolvashatjátok valamennyit. Arra azonban kíváncsiak vagyunk, te mit gondolsz. Szavazz! 

Forrás:

http://www.life.hu/ez-zsir/20180701-elete-legmegosztobb-posztjat-tette-fel-a-facebookra-schobert-norbert.html

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!