Ezért bénult le a magyar énekes.



Hamarosan jön a kullancsszezon, az élősködők által terjesztett kórok pedig életre szóló károsodásokat okozhatnak. A magyar énekes, Talán Attila ezt nagyon jól tudja, ő gyermekkorában le is bénult miután agyhártyagyulladást kapott egy kullancs miatt.

Talán Attila agyhártyagyulladást kapott gyermekkorában, és két hétre le is bénult a betegség következtében. A súlyos kórt egy kullancstól kapta el, de ő még szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis nem lett maradandó a károsodása.

„Egy óvodás táborban lettem teljesen rosszul' – mondta a Mokkában Attila: sugárban hányt és émelygett, ám akkor még nem tudták, hogy mi okozhatja a bajt. „Elájultam az udvaron játszás közben, onnantól kezdve mentőszolgálat, vittek be és igazából lebénultam deréktól lefele. És akkor egy kéthét kórház, és ez egy enyhe lefolyású agyhártyagyulladás volt' – mondta Attila. A műsorban megszólaló szakértő szerint az agyhártyagyulladás ellen a védőoltással lehet a leghatékonyabban védekezni, a Lyme-kórt viszont semmivel nem lehet kivédeni: az a fontos, hogy időben észrevegyük a kullancsot, és forduljunk orvoshoz, ha bőrpírt, vagy fejfájást, rossz közérzetet tapasztalnánk.

Forrás:

http://www.life.hu/drlife/20180306-talan-attila-gyermekkoraban-agyhartyagyulladast-kapott-egy-kullancs-miatt-lebenult.html

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!