Igen csak nagy dobásra készül az énekespár...

2018 fontos év lesz Kordáék életében, nagy dobásra készülnek.

Jubileumi koncertturnéra indul Korda György és Balázs Klári, és nem maradnak Magyarország határain belül.

'2018 a Korda éve lesz. Klárika is negyven éve énekel – amióta közösen csináljuk –, így százévesek leszünk együtt. Nem olyan lesz, hogy csak kiállunk ketten a színpadra, hanem nagy körítést adunk a dolognak. Eleinte csak táncosokkal, vetítéssel, DJ-vel, későbbiekben pedig vendégművészekkel is kiegészülünk. Mindez év végén egy nagykoncertben csúcsosodik ki' - árulta el a Borsnak Gyuri bácsi, aki rögtön a külföldi állomásokat is megemlítette.

'Hatvan év alatt sosem volt menedzserem. Most sincs, de profi stáb segít majd, mert bőven lesz dolgunk. Szeretnénk eljutni Erdélybe, Szlovákiába, Németországba, Zürichbe, Londonba. A szponzorokat, marketinget, szerződéseket, mindent ők intéznek. Kivéve a sminket. Azt Klárika oldja meg, mivel ő profi kozmetikus. Egyébként a szerződésekben sem nagyképű dolgokat kérünk: egy külön öltözőt, pohár vizet, vagy egy kávét szeretnénk csak' - hangzott el a lapnak adott interjúban.

Forrás:

http://www.life.hu/lifeutazas/20170923-korda-gyorgy-es-balazs-klari-kulfold-koncert.html

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!