Ambrus kemény megmondta véleményét...



Ahogy megírtuk, az ATV élő adásában esett egymásnak Vujity Tvrtko és Ambrus Attila. A műsorvezető ugyanis hangot adott ellenérzésének, miszerint Ambrus Attila bűnözőként vált sztárrá, és most is csak ezért foglalkoztatják például az Ázsia Expresszben, ezért készült róla könyv és ezért filmesítették meg az életét. Ambrus a szócsatában nem maradt adósa Tvrtkónak.

A Viszkis már a műsorban sem is hagyta válasz nélkül a támadást, később pedig a Bors munkatársának telefonon beszélt arról, mióta áll gyakorlatilag háborúban a tévéssel.

'Évekkel ezelőtt a börtönben láttam a tévéműsorait, amikben ő próbált velem szemben erkölcsi magaslatokból beszélni. Néhányszor csúnyán belém állt, úgy minősített, hogy én nem tudtam neki válaszolni' - mesélte Ambrus. 'Nem vagyok büszke arra, amit korábban csináltam, leültem érte a büntetésemet, viszont az nem működik, hogy ez az ember leszedi rólam a keresztvizet. Már évek óta azon agyaltam, hogyan tudok revansot venni rajta, eredetileg le akartam szedni a sapkáját, de egy ügyvéd felvilágosított, hogy ez is büntetőjogi kategóriába esik' - tette hozzá Attila, majd hozzátette, hogy korábban egy TV2-s interjút is csak úgy vállalt el, ha nem Tvtrkóval kell beszélgetnie.

'Már hánytam attól, hogy ő évek óta belém törli a lábát, miközben álságos dumákkal próbálja eladnia az embereknek a sz*ros történeteit. Próbáltam a helyzetet kulturáltan megoldani, de már a felvezetőjében azt mondta, hogy én másoknak, többek között neki is elloptam a pénztárcáját. Azt nem értem, hogy aki a saját nevét nem meri felvállalni, az miért támad úgy embereket, hogy azok nem tudják megvédeni magukat. A szememben ő egy hiteltelen senki, nem adok egy évet, és innen is kirúgják, ahogy Amerikából is hazatántorgott' – mondta a Viszkis a lapnak, amely kereste Vujity Tvrtkót is, aki aki még nem válaszolt. 

Forrás:

http://www.life.hu/sztarok/20171122-ambrus-attila-szerint-tvrtko-egy-hiteltelen-senki.html

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!