Eddig is tudtuk, hogy nem puritán körülmények között laknak, de erre nem igazán gondolt senki...



Balázs Kláriék megváltak a Velencei-tó partján lévő villájuktól, visszaköltöztek a fővárosban lévő otthonukba, ahol Klárika körbe is vezette a kíváncsiskodókat.

Korda Gyuri bácsiék otthagyták a Velencei-tó nyugalmát, és úgy döntöttek, hogy inkább a fővárosban telepednek le végleg. Sok dolguk van ugyanis, és nem bírják már az utazgatást'Be kellett látnunk, hogy már én sem vagyok 50 éves, 77 esztendősen pedig nem élhetek pontosan úgy, mint a fiatalabbak. Amíg lent éltünk, addig is hetente legalább ötször fel kellett utaznunk a fővárosba, és rájöttem, hogy én már nem bírom az ingázást!' - mondta korábban Gyuri bácsi, akik aztán otthagyták a Velencei-tó partján lévő villájukat.

A budapesti otthont azonban némileg fel kellett újítani, amibe Balázs Klári nemrég bepillantást engedett: gyönyörű lett a végeredmény, ami a mediterrán sítlust képviseli. Renegeteg festménnyel és csodaszép bútorokkal rendezték be a lakásukat!

 

Forrás:

http://www.life.hu/otthon/20170717-balazs-klariek-megmutattak-felujitott-villajukat.html 

 
Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!