Mi felháborítónak találjuk Áder János fenyegetését, amennyiben ön is, kérjük ossza 



Mint tudjuk Összefogtak a pártok és újra utcára hívják az embereket. 
Giga méretű demonstrációt szerveznek a szakszervezetek és az ellenzéki pártok. 

A gyülekező vasárnap lesz a Kossuth téren, ahonnan felmennek a Várba, hogy közösen követeljék a kormánytól vonják vissza az igazságtalanul elfogadott és a köztársasági elnök által aláírt törvényeket.
Áder Kános köztársasági elnök rendkívüli közleményben fenyegette meg a népet:  

'Tisztelt magyar állampolgárok! 
Szomorúan szemléljük, hogy az ellenzéki pártok továbbra is lázítják önöket. 
Elmúlt a Karácsony, ami tudjuk, hogy a szeretetről szólt. 
Önök ennek ellenére vandál módon őrjöngtek az utcákon. 
Akkor figyelmeztettük már Önöket, ami úgy tűnik semmit nem ért.
A kormány igazságos, az emberek érdekeit szem előtt tartó törvényeket szavazott meg. 
Ezeket én aláírtam, ami azt jelenti, hogy minden körülmények között vére is hajtja a Kormány.
Elég kárt okoztak már csupán a Parlament épületének megrongálását illetően. 
Felkérem a lázadókat és provokálókat csendesedjenek el, mert megteszi a Kormány ha kell erőszakos úton is rend megteremtését!
Nem fogjuk tovább tűrni a lázongásokat, hisz lejáratják Magyarországot.'

Mi felháborítónak találjuk Áder János fenyegetését, amennyiben ön is, kérjük ossza 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!