"Este, mikor lefektettem a kislányomat, Zoét, elmondtam neki, mennyire, de mennyire szeretem, és hogy milyen büszke vagyok rá! Zoé erőtlen mosollyal az arcán csak ennyit kérdezett: „Anya…Mikor fogok meghalni?”"

"Este, mikor lefektettem a kislányomat, Zoét, elmondtam neki, mennyire, de mennyire szeretem, és hogy milyen büszke vagyok rá! Zoé erőtlen mosollyal az arcán csak ennyit kérdezett: „Anya…Mikor fogok meghalni?”"

Ezt az esetet Ibolya osztotta meg velünk:

Nagyon jól emlékszem arra a napra, amikor az egész borzalom kezdődött!!! Épp egy megbeszélésen ültem, amikor megcsörrent a telefonom. Alapesetben kinyomtam volna, de az 5 éves kisfiam, Botond ovijából kerestek… Nagyot dobbant a szívem!! Remegő kézzel fogadtam a hívást.

Az óvónéni ijedt hangját hallottam: „Botond hirtelen rosszul lett, nagyon megijedtünk!! Orvost kellett hívni”. Mintha fejbe vertek volna… Nem emlékszem, hogyan vezettem el az óvodáig, de szinte csoda, hogy nem történt baleset…

A kisfiamat a következő hetekben az orvosok mindenféle vizsgálatoknak vetették alá.. Nem tudom, hogy mi volt rosszabb, a hosszú hetek idegtépő várakozása, vagy amikor az arcunkba kaptuk a diagnózist!!! A leukémia egy különösen agresszív fajtája!!!!

Sejtettem, hogy komoly baj van, de amikor nevet kapott a rémálom, azt hittem, beleőrülök!! Ez egyszerűen nem velünk történik!!!! Ő még…Ő még..csak 5 éves.. olyan ártatlan.. Nem ezt érdemli!!!!

Az orvos nagyon kedves és együtt érző volt, és elmondta, hogy van remény!! De sürgősen csontvelő átültetésre van szükség: a testvére csontveleje megmentheti az életét, és akár még sokáig velünk lehet!!!

Nem tudtam, hogy magyarázzam el a 8 éves lányomnak, Zoénak… Egy gyereket kell arra kérnem, hogy megmentse a testvére életét.. Hogy fogom kibírni, hogy ne törjön ki belőlem a zokogás??!!!

Zoé rettegett a beavatkozástól. Halálos félelmet láttam a szemében…A szívem majd’ megszakadt érte… Ám hősiesen ezt mondta: „Titeket szeretlek a világon a legjobban. Megteszem Botondért!!”. De a kis hangja elcsuklott, és szeméből lassan elkezdtek ömleni a könnyek..” Végtelenül büszke voltam rá!!!

Aztán megtörtént a csontvelő átültetés, és úgy éreztem, visszakapjuk a reményt!!! Nagyon boldog voltam, pedig akkor még nem tudhattuk, hogy Botond megmenekült-e.

Este, mikor lefektettem a kislányomat, Zoét, elmondtam neki, mennyire, de mennyire szeretem, és hogy milyen büszke vagyok rá! Zoé erőtlen mosollyal az arcán csak ennyit kérdezett: „Anya…Mikor fogok meghalni?”

Földbe gyökerezett a lábam, mert ekkor értette meg: szegénykém azt hitte, meg kell halnia, hogy megmentse az öccse életét!!!! És ennek ellenére vállalta a műtétet!

Kiszakadt belőlem a zokogás, és csak ennyit mondtam: „sosem fogsz meghalni.. Sosem!”

Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!